Fazakas-Koszta Tibor



Nem akarom kitalálni a világot, csak másképp összerakni.

I do not wish to find out the world, just want to find a different way to put it together.



…He is not driven by a person, or a particular human being, he generalises, focuses on the essential. Furthermore: it is not the active, but the meditative, thinking person which he puts into the centrefold. This is how we arrive to a new, important category. Since Tibor’s art leads to a world beyond our experiences, we can call his painting a metaphysical artistic approach.

Balázs Feledy
Art historian


...Wondering before Tibor Fazakas-Koszta’s paintings one is taken aback, frightened, but is the least peaceful. His paintings evoke relativity’s abstract motive (and his cousin is uncertainty), which is the most pressing human life experience, as it drags one out of what he thought to be his certain, comfortable everyday life. We cannot know who these figures really are, and we fall into despair; perhaps we may also lose our faces, and masks like they have.

Valentin Novák
Poet, Writer


...It is no surprise if you, dear viewer, do not put yourself into particular artworks when you confronted with them. Who would like to meet the presentation of his own nakedness? Who would wish for the vision of reality instead of the calming ‘I’m alright’-s? Although the question is highly sensitive, perhaps even revolting, if we consider the search for truth in contemporary art, we may very well see ourselves in them. Or we may perhaps be drawn to the vibrant splendour of colours, and simply remain beyond the content – or the suggested - shadow world. We can choose aesthetics or – and – we may dare to meet the criticism of our time.

Ádám Galambos
Lutheran theologian


...I am drawn by the space, the place, the atmosphere that I see beyond Fazakas-Koszta Tibor’s figures.
I know that this is his – and every one of our – inside and that only the autonomous man has his own intimate inner world. Only this power is capable of the joyful search, only this can paint a sophisticated image to our eternal questions.
Looking into the artist’s window, the reality produced by true art comes to life in me as well.

Csaba Jakab, DLA
Architect, Interior architect


...The good and the bad are distinguished in the faces. Their association with the evil or the good is sooner or later exposed on their faces. We hope for regaining our own divine faces given to us at our creation, as we learnt it from the scenes of the good angels. They, who look upon God’s face can help the man, hidden behind the shame of his evilness in order to regain his divine image on their blank faces.

Enikő Hegedűs
Art historian


… There is no sign of frivolity. The figures and objects have weight. They are charged with their symbolic meaning through their functional significance or a presented counter-point. They do not obtrude. They are facing us with their timelessness. The search for the quality of life is faces with our quality life search.

Erzsébet Sz.Jánosi
Artist, Gallery owner



Kárpáti Tamás –
Hungarikonok,
Megérdemelt
pihenő c. festmény



"Hírességeink személyes tárgyai, mint műalkotások... nemzeti hírességeink személyes használati tárgyait, képzőművészet segítségével újrafogalmazott létezésükben tárja a nagyközönség elé."



FAZAKAS-KOSZTA TIBOR MÁGIKUS SZŰRREALIZMUSA





Muladi Brigitta,
Művészettörténész



„Egy új kép egyszeri esemény, születés, mely új formával gazdagítja a világképet, azt, ahogy az emberi szellem megragadja a világot.” Matisse 1


Tér, idő, festészet
„Azt a vehemens pátoszt, amellyel a szubjektum magához ragadta a teremtés attributumát, a természetutánzás axiómájának lenyűgöző érvénye provokálta ki. E konfrontáció még nem zárult le, noha már új formulák látszanak diadalmaskodni.” – írta Hans Blumenberg 1957-ben.
Kétségtelen, hogy azóta a képzőművészet formai, és fogalmi átalakulásai egyaránt mérhetőek a fotó illetve a film térhódító tevékenységének erősödése nyomán, ahogy ez a hatás Fazakas-Koszta Tibor művészetében is megfigyelhető. Fazakas hosszú utat járt be, amíg eljutott a fotórealista, figuratív, filmszerűen mozgalmas festészetig.
Korai munkái egyfajta művészettörténeti feldolgozások, és sajátos ars poétikák, szakmai önértelmezések, amelyek ikonikus festők munkáinak újragondolásán, újraalkotásán alapult. Szisztematikus alkotó tevékenysége nyomán, sorozataiban megidézte szinte a teljes festészettörténetet, a középkortól a posztmodernig, de kiemelt nagy elődöket, Fra Angelicótól Max Ernstig, Dalín Picassón át Csontváry-ig, mint egyszerre szimbolikus és valóságos szellemi-kulturális-vizuális fundamentumát. Pár évvel ezelőtti képein, az arcnélküli alakokkal, emberméretű sakkfigurákkal felfestett romantikus látomásai láthatóan visszatekintenek a nagy festőóriásokra, Tizianóra, Rubensre, de feltűnnek nála a szentendrei központú, magyar művészekből álló Európai Iskola nyomai, például Korniss Dezső nonfiguratív motívumai is.
Ami azonban az itt látható munkáinak alaphangulatát ma is elsősorban meghatározza, az a mágikus realizmus Giorgio de Chirico, és a szürrealizmus, René Magritte, Max Ernst. De számomra felsejlik az európai figuratív festészetnek, és a grafikai tendenciáknak a legpregnánsabb, de lazán egymáshoz kötődő tagokból álló csoportja, a Lipcsei Iskola, s annak egyik kulcsfigurája, Neo Rauch is, akinek a látásmódja és váratlan képzettársításai beidéződnek az új képek láttán.
Fazakas festményeinek múltidéző tevékenysége azonban egyre inkább elhalványul, - egyre gyakrabban társul a jelen látomásaival, hogy aztán szinte teljesen a valóságból, saját idejéből táplálkozzon. A Korunk metafizikája (2014) vagy a Posztmodern (2016) pedig már címében is jelzi a koncepció megváltozását, a jelenbe érkezést. A hátterek, és az alakok egyes mozdulatai, a kompozíciók ugyan a szürrealizmus és a mágikus realizmus formavilágára utalnak: Délután, Venus ládája, Nyár, 2011; Égi és földi dolgok, Szenvedély, 2014, de a növényzet a magyar táj elemei, a figurák ruházata, és a tárgyak mindennapi környezetünkből származnak: Integrum, Léda 2015; Margit, Piknik 2016.
A festő maga is változik az ábrázolások átalakulásával, s a homogén színfelületeket felváltják a modellált geometriai-, majd emberi testek, a semleges háttereket a valóságos tájak, a sematikus figurákat a pontos
anatómiával megrajzolt alakok, élethű emberi portrék.


Tér, idő, titok
Ahogy a festészet idejét felváltja a jelenidő, a szoborszerű alakokkal berendezett kulissza terek helyett storyboard-szerű életképek kerülnek a képekre, amelyek alakjai ugyan arctalan bábuk, vagy maszkban pózoló figurák, de az ember életének ma is élő nagy témáiról szólnak, emberi kapcsolatokról, vágyakról, a természetről, a mai korszak elidegenítő technicizáltságáról: Hóesés 2012; Amrita 2013; Szenvedély, Eltakarás-felfedés, Hírnök 2014.
A Szenvedély című képen a két - feltehetően egy párt alkotó - női és férfi figura álarcot visel. A kép címe ad némi támpontot, hogy mi az amit a szereplők a személyiségük elrejtendő oldalának tartanak, amire talán az erőtől duzzadó kos is utal. De a filozófiai magyarázat nem ennyire egyszerű.
A maszk távolságot nyit, hiányt állít elő, de fetisizál is, megszünteti a megismerhetőséget, az ember arcvonásainak, a tekintetnek a hiánya a személyiség, az én hiányát jelenti, és a befogadható “kép” instabilitását idézi elő. A maszk nemcsak elrejt, de egyéb kérdéseket is felvet. Ha magunk viseljük az álarcot, másképpen látunk-e kifelé? Másképpen látjuk-e magunkat? Felvállaljuk-e könnyebben a személyiségünket, a tetteinket? Vagy csak illúzió ez a rejtekezés?
Hasonló kérdéseket tesz fel és hasonló színpadszerű tereket hoz létre installációiban, filmjeiben Andro Wekua, Berlinben élő örmény művész, aki kétdimenziós munkáiban montázsszerűen dolgozik, alakjait maszkban, sematizáló álarcban ábrázolja, de legújabb kétdimenziós munkáiban feltűnnek a fotórealista portrék is.
Nemcsak az álarc és az arcok hiánya, de a filmi effektek felkínálják a kívülállás pozícióját, nem kívánnak beengedni, kerülik az intimitást. Nem “nevezik meg” a szereplőket, nem személyesítik meg a jelenet résztvevőit. A figurák csak eljátsszák önmagukat, de nem azonosulnak vele. A korszak, vagy az ember kritikája ez? Mit takar az álarc? A kérdések megválaszolatlanul lebegnek a képeken, az aurájukat feszítve. Emiatt vonzanak, és emiatt keressük meg magunkban a saját válaszainkat.


Tér, idő, ember
Fazakas legújabb munkái azonban “ledobják magukról” a maszkot, arcot öltenek, elveszítik a művészetbe ágyazottságukat, történetiségüket, és egy mai, és a művész saját mágikus-szürreális irányát határozzák meg, persze a megszerzett képi tapasztalatból táplálkozva. A szinte fotórealista jelenetekben a szereplők igazi emberekké válnak, valóságosnak tűnő tevékenységet végeznek, de a megragadott pillanatban mindig marad némi rejtély - ami a festményeken egy konstans jelenlevő kézjegyként van jelen.
A művészettörténettől való lassú elszakadás évről-évre nyilvánvalóan érzékelhető képi változásokat hozott, de Fazakas művei továbbra is kapcsolatban maradnak a múlttal, és a képeiben megjelenő végeredmény egy új valóság, a ma láthatatlan belső történéseinek sajátos elbeszélése.
Ha arra gondolunk, hogy a jövő nemzedéke a művészetünkön keresztül tekint majd ránk - ezekből és ehhez hasonló képekből következtet lelkiállapotunkra, szenvedélyeinkre, belső vívódásainkra, a spiritualitáshoz kötődő állandó viszonyunkra, élénk fantáziánkra, amely alapvetően határozza meg mind verbális, zenei, mind vizuális kultúránkat.
A Piknik a legösszetettebb mű, ahol az alakok egy képtérben helyezkednek el, de nincsenek kapcsolatban egymással. A háttérben egy idilli, de elhagyatottnak látszó sárgára festett, kétszintes oszlopos portikusszal megnyitott mediterrán házat látunk. Egy fürdőnadrágos kamasz éppen kilép a képből, egy fagylaltot evő, fehér tányérsapkás kisfú és egy nő, aki egy lekváros tálkát nyújt egy a képen már nem látható személy felé. A magas fűben, sásban játszódó háromalakos jelenet akár egy hétköznapi kerti délutáni életkép is lehetne, ha egy kékszárnyú fiúangyal nem pottyanna be a képbe. Az előtérben álló gyerek és nő arcán derűs félmosoly játszik, mégis a mű atmoszférája, melankolikus, egyfajta fájdalmas “sehollét” és elmúlásérzet lebegi be, amit a tér bizonytalansága is fokoz.
Az alkotó örök nyughatatlansága, kétségei fejeződnek ki abban, ahogy a szent és a profán, a spiritualitás és a vitalitás, a szelíd visszavonulás és a hivalkodó agresszió, a meditáció lebegése és az érzéki vágy közötti vékony hártyán mozog, amelynek legkifejezőbb példái a Margit – Szent és profán No.4, a Posztmodern, a Léda – Hommage á Csernus 2016, és a Jelek 2015.
A Posztmodern és a Margit számomra felidézik Marc Quinn szobrait, aki a mai világ hétköznapi extravagáns ikonjait „önti szoborba”, s teszi fel kérdését, hogy merre halad a világ? A Léda a mai Nő mibenlétét firtatja, aki a természettel való intim egyesülését sem tudja elképzelni a divatvilág fétistárgya nélkül, s táskával indul a vízparti nádasba. Másképp feltéve a kérdést a női lét mennyire kötődik az anyagisághoz? Mennyire része még az ember az áhított földi paradicsomnak? Relevánsak-e még ezek a kérdések, vagy csak a kritikus, elidegenítő, elemző rápillantás az érvényes.
Fazakas ugyan láthatóan valóságos jeleneteket dolgoz fel, fotókat és modelleket használhat a legújabb munkáihoz, de nem mond le a művészettörténeti utalásokról sem. A Jelek-en meditáló férfialak a felöltözöttségével Manet Reggeli a szabadban-ját idézi meg, a Nem Magritte almája pedig már címében jelöli a megidézettet. A képek elsősorban a női szépség történeti hordozójára, a testre, az aktábrázolás szerepére, a nőiségre, és a férfi-női kapcsolatok minőségére kérdeznek rá, de megnyugtató választ nem adnak.

Ahogy Blumenberg írja: Az új meglátása és létrehozása nem ösztönös kíváncsiság dolga többé, hanem „metafizikai szükséglet: az ember megkísérli igazolni önmagáról bírt képét.” A művek narratívak, de nem egy látható, érzékelhető jelenet történéseit mesélik el, hanem a belül zajló eseményeket, a folytonos önelemzést, a kételyeket fogalmazzák meg. A képek a látható világ részletei, de nem cserélhetőek fel a valósággal, habár nagyon rímelnek rá, de mindig ott marad bennük a meg nem magyarázható rejtély.

Muladi Brigitta,
művészettörténész



The magical surrealism of Tibor Fazakas-Koszta





Brigitta Muladi
Art historian



“A new painting is a unique event, a birth, which enriches the universe as it is grasped by the human mind,
by bringing a new form into it.” Matisse


Space, Time, Art

“The vehement pathos, with which the subject took the attributes of creation, is provoked by the impressing axiom of nature’s imitation. This confrontation has not been finalized, although new formulas seem to prevail.”– written by Hans Blumenberg, 1957.
There is no doubt that ever since this statement, the art form and conceptual transformations are both measurable results of a photograph, and a film’s space-conquering features, as it can be seen through Tibor Fazakas-Koszta’s art. Fazakas has come a long way to develop his photo-realistic, figurative, cinematically dynamic art.
His early works are somewhat art history elaborations as well as specific ‘ars’ poets, professional self-understanding, which are based on the work of iconic artists’ reinterpretation, re-creation. Through his systematic creative activity, he evoked almost the entire art history, ranging from the Middle Ages to Postmodern, but also emphasized great predecessors, like Fra Angelico Max Ernst, Dali, Picasso and Csontváry as well as symbolic and real intellectual, cultural and visual fundamentals. In his paintings from a few years ago, the faceless figures, human-sized chess figures seem to look back to great painters like Titian, Rubens, but appear even the Szentendre-centered Hungarian artists showing traces of the European School, such as Dezső Korniss’ non-figurative motifs.
However, his current work’s tone is still primarily determined by the magical realism of Giorgio de Chirico, and surrealism, Rene Magritte, Max Ernst. But for me the paintings conjure up the European figurative painting’s and the graphic tendency’s most significant, and also interlinked group of the Lipcsei School, and its key figure; Neo Rauch, whose perspective and unexpected associations are presented through Fazakas’ new paintings.
Although the nostalgic nature of Fazakas’ paintings is increasingly fading – they are more often associated with the visions of the present, feeding themselves from his own lifetime. ‘In our time (2014) or Postmodern (2016)’; these titles already indicate a conceptual transformation; the arrival to the present. The backgrounds, shapes and movements of the figures and the compositions are surrealist and refer to shapes of the magical realism: In the afternoon, Venus’ box, Summer, 2011; Heavenly and Earthy Things, Passion, 2014, but the vegetation and the elements of Hungarian landscape, the clothing of the characters and the objects from out everyday environment: Integrum, Leda 2015; Margit, Piknik 2016.
The artist himself is changing through the transformations of the depictions, and the homogenous colour surfaces are replaced by modeled geometric and human bodies, neutral backgrounds and real landscapes, accurate anatomical drawings of the schematic figures the vivid human portraits.


Space, Time, Secret
As the time of paintings is replaced by the present time; instead of spaces filled with statue-like figures, a storyboard-like life images appear on the paintings, whose figures are faceless puppets or posing figures behind masks, but they are about the great subjects of even today’s society; they are about human relationships, desires, nature, today’s era of alienating technology: Snowfall 2012; Amrita 2013; Passion, Disclosure, Messenger 2014.

On the painting named ‘Passion’, the two – possibly a couple of – female and male figures are wearing a mask. The image’s title gives some idea about what characteristics the shown figures believe should remain hidden, which is perhaps suggested by the exuberant ram. However, the philosophical explanation is not this simple. The mask opens up to distance, producing a feeling of absence, but fetishizes too, it eliminates the ‘recognisability’; the lack of human faces and gazes stand for the lack of personality and they evoke the instability of the recipient “image”. The mask does not only conceal, but raises additional questions. If we wear the mask ourselves, could we see another way outside? Would we see ourselves differently? Could we undertake our personalities, actions any easier? Or is this concealment all just an illusion?
Similar questions are posed and similar stage-like spaces are created by the installations in the films of Andro Wekua, Berlin-based Armenian artist, who creates two-dimensional, montage-like work and portrays his figures in schematizing masks, but the most recent two-dimensional works also reveal photo-realistic portraits. Not only the masks and the lack of faces, but the film’s effects offer the position of being an outsider, they do not wish to let us in, they avoid intimacy. They do not “name” the portrayed figures and do not personify the participants. The figures simply play themselves, but do not identify with themselves. Is this the era’s, or the human’s criticism? What does the mask want? The questions float unanswered on the paintings, while stretching their auras. For this reason, we are attracted to them, and therefore find the answers in ourselves.


Space, Time, Man

Although Fazakas’ latest works “shed themselves” the mask, and reveal their faces, they lose their artistic embeddedness, their historical stance, and determine today’s and the artist’s own magical-surreal approach, of course, feeding off the visual experiences. In these, almost photo realistic, scenes the characters become real people and carry out seemingly real actions, however there is always some mystery that remains – which is presented in the paintings as a constant mark. The slow separation from art history becomes more noticeable year by year and has brought about visual evident changes, but Fazakas’ works continue to hold a relationship with the past, and the end result of the paintings is a new reality, the narrative of today’s inner invisible events.
If we consider that the future generations will look at us through our art – these and similar paintings refer to our mood, passion, internal turmoil, constant relationship with spirituality, vivid fantasy, which vitally determine our verbal, musical and visual culture.
The ‘Picnic’ is the most complex work, in which the figures are located in the same space but they have no relation to one another. In the background, we see an idyllic, but seemingly deserted yellow-painted Mediterranean house with two-storey columned portico. A teenage in swimming shorts is about to exit the image, an ice cream eating, white-capped boy and a woman, who offers a jam bowl to a person who is no longer visible in the painting. The scene about the three figures playing in the tall grass could even be an ordinary afternoon in the garden view, if only the blue-winged male angel would not have dropped into the picture. In the foreground, the boy’s and the mother’s face express serene half-smiles, yet the artwork’s atmosphere is melancholy, a somewhat painful “nowhereness” and the feeling of passing floats around, which is also culminated by the space’s uncertainty.
The creator’s eternal restlessness, doubts are expressed as the saint and the profane move along the thin line between spirituality and vitality, gentle retreat and flamboyant aggression, floating meditation and sensual lust, to which the most expressive examples are Margaret – Saint and profane No., Postmodern, Leda – Hommage á Csernus 2016 and the Signs 2015.
To me, the Postmodern and Margaret evoke Marc Quinn’s statues, who “pours into sculptures” the extravagant icon’s of today’s world, and raises the question of where the world is moving? The Leda inquires the nature of today’s female, who cannot imagine her intimate union with nature without the fetish objects of the fashion world, so takes her bag with her to go to the lakeside reeds. In other words, to what extent is a woman tied to materialization? To what extent is a human still part of the desired worldly paradise? Are these questions still relevant, or is the only the merely critical, alienation, analytical glances that are valid?
Although Fazakas is visibly processing real scenes, and perhaps uses photographs and models for his most recent works, but he does not give up on art historical references. The clothes of the male figures in the Signs recalls ‘Manet Breakfast on the lawn’, whereas the ‘Not Margaritte’s apple’ clearly refers to the artwork. The paintings are primarily historical representations of the female beauty, they ask questions about the role of nudes, feminism, and the quality of male-female relationships, but do not supply reassuring answers.
As Blumenberg writes: Recognising the new and creating it is no longer the task of instinctive curiosity, instead it the “metaphysical need: as man tries to justify the image of himself”. The works are narrative, but they do not show the visible, sensible moments of the story, instead they show the inner events, continuous self-analysis and doubts. The paintings are details of the visible world, but are not interchangeable with reality, even though they are very similar to it, but the unexplainable mystery always remains in them.

Brigitta Muladi
Art historian



ÁL-ARC
Fazakas-Koszta Tibor kiállítása elé (részlet),
Veresegyház, Udvarház Galéria



Jakab Csaba DLA,
építész, belsőépítész



„A funkció, helyesen felfogva, a tevékenységben elgondolt létezés.” Goethe
Goethének ez a gondolata nem enged el, folyamatosan foglalkoztat az utóbbi időben.
Ezt a meghatározást az adott hely atmoszférájánk fontosságának nevezem…
Vonz engem az a tér, az a hely, az az atmoszféra amit Fazakas-Koszta Tibor ablakain át betekintve meglátok.
Tudom, hogy ez az Ő – egyben mindannyiunk - belseje, és hogy csak az autonóm ember rendelkezik saját bensőséges, belső világgal. Csak ez az erő képes a vidám keresésre, csak ez tud hiteles képet adni az örök kérdéseinkhez.
A festő ablakán betekintve az igaz-művészet igényével alkotott valóság elevenedik meg
bennem is…
...Saját fontos kérdéseimre, az alapvető létfilozófiai helyzetekre látok rá ezeken az ablakokon át. Világos (-ság?) látásra indítanak ezek a terek, bennük az anyagként is érzékelhetővé formálódott szellemek, az energiák harmonikus rendezettségében bolyongó emberek, élő és élettelen elemek.
Az az ember aki festi ezeket a tereket ,- amik tervezésén jómagam is naponta iparkodom - , folyton folyvást keres… Egy zarándok alázatával-kitartásával keresi az arcok, vagy ál-arcok, arctalanságok, maszkok és festékek, védelmében rejtőzködő embert.
Tudva, és megmutatva, hogy mindig mindenütt az a legfontosabb, és a még oly szeretett tárgyak is ehhez képest lényegtelenek...
...Viszonyok vannak, ilyenek-olyanok. A mieink is ezek, nemcsak az övé, nemcsak az övék… Ettől erős és hiteles. Mint a klasszikus nagy művekben, nem kisebb az igény…
Az örökké kíváncsi, kutató férfi és nő… Mert ide fut ki minden, mindig, azt hiszem…
Az említett kontraszelekciós-harcok eredménye a gyengébb, többnyire igazabb elpusztítása.
Kivesző fajta az énünk jobbik része?
Vagy van másfajta harci szellem is, mint az említett kontraszelektív?...
...Ezek az ismerős, de éteri tájak, az arctalan, arcátlan (?) angyalok, a barátságos, vagy rémítő ál-orcák, a bizonytalan eredetű-maszk, az élet-karnevál, arc-festéses szépsége más-más módon, de mindig azt juttatja eszembe, hogy:
„Ez a látható kép azt a láthatatlan valóságot jeleníti meg, melynek ragyogása áthatja a világot.” Hitda-kódex



RÉSZLET AZ ELREJTÉS-FELFEDÉS CÍMŰ KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJÁBÓL ,PÁL ART GALLERY, CSÍKSZEREDA



Hegedűs Enikő
művészettörténész



...Alakjainak lelkiállapotát, belső és külső viszonyait az egyes képek részleteibe rejtett szimbólumokkal is érzékelteti. Az emberi kapcsolatoknak, vagy belső érzéseknek olykor az állatok a kifejezői. A kutyák és lovak mellett többféle madár: páva, szarka, cinege és daru jelenléte mutatja meg a párkapcsolatok helyzetét.
...Az arctalan vagy maszk mögé rejtőzött figurák pedig éppen álarcuk megválasztásával válnak őszintébbé és bátrabbá igaz érzéseik kifejezésében. Bár álarcainkkal tündökölhetünk egy elképzelt ideál szerepében is. A pozícióért, barátságért, szerelemért magunkra erőltetett formákkal megmutathatjuk bensőnk azonosulását. Saját arcunkat viszont mások tükrözik, és formálják a látásukkal, figyelmükkel vagy mellőzésükkel.
...Az arcunk elé állított vagy rejtett maszkjaink viselésének, felvett magatartásainknak történeteit is elbeszélhetnénk. Az emberiség történetében felvonuló maszkok kavalkádja mára óriási karnevállá nőtte ki magát. E széles palettán- térben és időben bárhol- fellelhetjük a gonosznak, ugyanakkor az isteninek a megjelenését. A jó és a rossz éppen arcában különül el. A gonoszsággal vagy jóval való azonosulásunk előbb-utóbb "kiül" az arcunkra. A jó angyalok jelenlététől a teremtésben kapott isteni arcunk visszaszerzését reméljük. Ők, akik Isten arcának a szemlélői segíteni tudják a gonoszsága szégyenébe elrejtőzött ember, hogy arctalansága helyén az isteni képmás újból megjelenjen.



"Bevezetés egy arctalan világba"
Gondolati maszkok Fazakas-Koszta Tibor képei láttán (részlet)



Novák Valentin
költő, író



...Fazakas-Koszta Tibor festményei előtt tűnődve, hökkenve, ijedve, de legkevésbé nyugodva, felsejlik előttünk a relativitás (és unokatestvére a bizonytalanság) elvont motívuma is, mely az ember legkínzóbb életélménye is, hiszen kimozdítja a biztosnak hitt, berendezett hétköznapjaiból. Nem tudhatjuk, kik is valójában a nézett figurák, s kétségbe eshetünk, talán mi szintúgy most veszítjük el arcunkat, arcainkat, álarcainkat. Mert szinte képtelenség eldönteni, hogy mi magunk hordozunk valamicskét az égi kódból (mely jól összesodródott génjeinkkel), vagy földhöz ragadt, eget felejtő-rettegő vágyainkkal öltöztetjük fel a mennyei világot. És nem tudhatjuk azt sem, hogy a képek fizimiska nélküli hősei mi féle térben (időben) testesülnek, s talán jelenlétük célja, szerepeltetése is bizonytalan, többértelmű. A motívumok klasszikus definíciója sokszor inkább megzavar, mintsem eligazítana, ám ha a motívum kiszakad - Fazakas által - a megszokott jelentéssíkból, s egyéb konnotációkat kap; repülő halak (Amrita), repülő almák (Égi és földi dolgok), még inkább megijedhetünk. Persze jobb válasz, ha a világ relativitásán inkább elgondolkozunk!
...Ezt a relativitási tényezőt csak fokozza a festészeti posztmodern, a képközöttiség, az évszázadok távlatában keletkezett alkotások közti, előre mutató átjárhatóság (tér-idő féregjáratán a gondolatnak), mely távoli üzeneteket, motívumokat újít meg, vagy tesz egy magánmitológia, jelen esetben a Fazakas-univerzum szerves részévé.



RÉSZLET A „FÉNYSZOMJ” C. KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJÁBÓL
Bartók Béla Unitárius Egyházközség temploma



Feledy Balázs
művészettörténész



...Természetesen, ha képeit megpillantjuk, azonnal érzékeljük, hogy a valóságos világból vett látvány elemekből állnak össze azok, DE – s ez szintén nagyon fontos – mintegy látomásos víziókként is nézhetjük őket, s ami szintén fundamentális ebben a piktúrában, hogy ez a képi világ mindig gondolatokat is sugall és indukál, mindig valami gondolati háttérrel szintetizálódik, sőt nyugodtan állíthatjuk: egyfajta világértelmezés, filozófia motiválja.
...Tájai valóságos tájak, figurái valóságos figurák, MÉGIS, MÉGIS olyan vizuális közlésmódot talál, amely kiemeli ebből a valóságból a látványt. A szürrealista eszköztár emelődik be ebbe a képi világba, annak azonban a nagyon tudatos és nem ösztönös válfaja. Persze mindenki azonnal látja, hogy figurái arctalanok. Ezzel jelzi, hogy őt nem EGY ember, nem egy konkrét személy foglalkoztatja, izgatja, hanem általánosít, lényegit. Ráadásul: nem a cselekvő embert, hanem a meditatív, gondolkodó embert állítja középpontba. S így jutunk el egy újabb fontos kategóriához, hogy mivel Tibor festészete átvezet a tapasztalaton túli világba, így mindezt nyugodtan nevezhetjük metafizikus festészetnek.



Részlet a Sziget című kiállítás megnyitójából
Levendula Galéria, Gödöllő





Galambos Ádám
evangelikus teológus



...A nyolcadik napon kezdődött el... Addig az embernek minden adott volt, az Úr gondoskodásában élt. Rend volt a földön. Nem volt gyűlölet, kirekesztettség, elfordulás és közöny. Egység, szimbiózis, tiszta élet volt csupán. És akkor történt valami. A cselekvés, a szabad döntés eredményeként különvált a szent és a profán...
...A befogadó találkozhat azzal, hogy az, amit elképzel, amiben megnyugtatja magát valójában olyan, mint Platón barlangja. Azaz a hétköznapi idea csak látszat. Ennek a feszültségnek az ábrázolása nem más, mint az emberi kapcsolatok, viszonyok és érzések megmutatatása. Vagyis a valóság újrafogalmazása- megnyugtatatás nélkül.
...Nem csoda, ha Ön, tisztelt néző, amikor szembekerül az egyes alkotásokkal, egyből nem helyezi önmagát beléjük. Ki szeretne találkozni saját mezítelenségének felmutatásával? Ki az, aki a megnyugtató jólvanok helyett a valóság vízióját óhajtja? Bármennyire is kényes a kérdés, sőt, talán botránkoztató tűnik, mégis, ha az igazságkeresésben jelen alkotásokkal gondolkodunk, saját magunkat láthatjuk. Vagy eltűnődhetünk a harsány színek pompájában, és maradhatunk a tartalmon kívüli - vagy azt sejtető - árnyékvilágban...Választhatjuk az esztétikát vagy - illetve és - találkozhatunk korunk kritikájával...
...Kortól függetlenül ragaszkodnak egy értékhez. Nem tudni honnan jöttek, talán maguk is bizonytalanok a helyes út irányában, azonban összefogva, közösséget alkotva, talán nem csak önmagukban bízva eveznek. Talán ez a mi reményünk. Az hogy felfedezzük, hogy mi is a nyolcadik napon vagyunk. Nekünk is választanunk kell szent és profán között.



Sz. Jánosi Erzsébet
képzőművész, galéria tulajdonos



...Aztán egyszer csak mégis kitárul a mélység, megfejteni vélem képeit, festészeti bravúrral megfestett részleteket veszek észre, majd az egység precíz harmóniáját. A szereplők közti viszonyt magamban leképzem, szelídségük megkeményedik, keménységük lágyul. Egyszerre kapcsolat lesz köztük.
Egyszerre idegenként állnak egymás mellett. Mégis valamifajta hajszálpontosan megszerkesztett összefüggés, közös érzelmi, érzéki kötéltánc, vagy a figurák közti kötélhúzás párbaja zajlik.
...A szisztematikus keresés, a megtalálás perspektívája éppen úgy jelen van, mint a provinciális hagyományok és az egyetemes korszerűség is. Figurái, alakjai lehetnek akár közeli földink, nagybácsink és unokahúgunk, akár az egyetlen testben koncentrált férfi, női eszménykép. Képeiben egyesül e két létminőség.
...Nincs szó semmiféle könnyelműségről. Az alakoknak, tárgyaknak súlyuk van. Funkcionális jelentőségük vagy épp ellenpontként, felkiáltójelszerűen szimbolikus mondanivalóval töltődnek fel.
Nem tolakszanak, időtlenségükkel állnak szemben velünk.